2012. május 10., csütörtök

Ballagós ajándék az óvónőknek

Mostanában az óvodai ballagás körül forog az eszem, a nagy fiam ősszel iskolába megy. Én vagyok a csoportban a "kreatív anyuka", így az óvónők búcsúajándékát is én vállaltam. Természetesen mi is albumot szeretnénk adni, amiben szerepel a búcsúzó gyerekek fényképe, óvodai jele, neve, egy kis rajza, és egy rövid köszönet a szülőktől. A kiegészítőkhöz odaadom a méretre vágott kártyákat a szülőknek, hogy írjanak rá, a gyerekek rajzoljanak a másikra, aztán a fényképpel együtt visszaadják nekem, én pedig beragasztom az albumba.

Két változatot is kitaláltam az albumra. Az első tartalmasabb, a második egyszerűbb, kicsit gyorsabban tudok vele haladni. Egyszerre három példányban készül a búcsúajándék, muszáj gyorsítani egy kicsit.



Az egyiken oldalpárokra kerülnek a gyerekek: egyik oldalon a fénykép, másik oldalon egy rajz a ballagó gyerektől és pár kedves sor, vagy egy idézet a szülőtől.
Yabo kraft színeslapos album az alap, ennek minden lapja fotókartonból van vágva, csak a borítót kell felragasztani a kemény kartonra. A neveket a Tavaszi címkékre írtam és kicsi lapos szegecsekkel rögzítettem az alaphoz. A fényképek és a búcsú szövegek mögött is mintáztam a fotókarton hátteret, a fogkefés-spriccelős házi praktikával fröcsköltem össze, amit a novemberi tanfolyamon már részletesen bemutatttunk. Az óvodai jelek internetről letöltött képek, vagy szabad kézzel megrajzolt ábrák is lehetnek (nálam az utóbbi). A címkéket és a jelet zselés tollal rajzoltam körbe, az alap és a kartonok szélét tintapárnával öregítettem.

A másik fényképalbumnál oldalanként egy gyerek szerepel. Ehhez Yabo barna-ekrü színeslapos albumot használtam.


Az alap mintázásához a gyerekszobában néztem körül: nagyméretű, szivacsból készült betű pecsétet használtam, ez finom utalás az iskolába lépésre. Az alapra pecsételtem a betűket, erre került egy barna alátéten a gyerek fotója. Mellé került az idézet az óvónéniknek és egy címkén a búcsúzó gyerek neve.

Két éve már Nóri is bemutatta, milyen ajándékot készített az óvónéniknek. A fenti példákhoz képest több munkát igényel, de Kreatívok előtt nincs akadály, ugye! ;)

Top 10 Technika fülön remek ötletek vannak arra, hogyan díszíthetitek az emlékalbumot. Egyszerű, de látványos ötleteket mutatunk a fényképek és alátéteik kiemelésére.
A ballagós albumokhoz házi elkészítéséhez sok segítséget ad a tavaly novemberben indult on-line tanfolyamunk:  http://alkotos.blogspot.com/2011/11/alkotos-tanfolyam-1-het.html A cikk alján megtaláljátok a tanfolyam többi anyagának és az inspirációkat bemutató cikkek linkjeit.

Jövő hétre elkészülnek az ajándékok, akkor megmutatom az albumok borítóját is.


Jó alkotást:
Jovi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése