A következő címkéjű bejegyzések mutatása: készlet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: készlet. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 14., hétfő

Alkotós tanfolyam 1 hét- inspirációs oldalak

Borkával elkészítettük a vázlat alapján az oldalainkat. Látható, hogy ketten, ugyanabból a vázlatból, ugyanazon alapanyagokból és technikákkal, mennyire különböző oldalt alkottunk! Ezért (is) imádom a scrapbookot:)


Az első oldalra piros akrilfestékkel pecsételtem, műanyag hálót használva maszknak, majd fekete zselés tollal, szaggatott párhuzamosokkal osztottam föl a vázlat alapján. A címet műszaki rajzlapra nyomtattam, majd sniccerrel és kisollóval körbevágtam- ez volt a legnehezebb az oldal készítése folyamán! *
A kis virágokat az egyik próbakartonból vágtam ki (amin mutattam Nektek a spriccelős technikát), a szélét tintáztam, a közepébe pedig a fekete tollal rajzoltam bibeszerűséget. A bal alsó sarokba halmoztam pár dolgot, ellen oldalra, a cím mellé a virágokat és a jobb alsó sarokba az üres helyre, hogy meglegyen a háromszög, még egy virágot tettem. A közepén található kis fekete címkébe a fehér selyemszalagból fűztem akasztót és ellen pont színnek a hosszúkás zöld címke felét raktam alá. A fekete címkét egyelőre üresen hagytam, de nem véletlenül ;)
A fekete tollal megírtam a kommentárt. Még egyszer jól megnéztem az elrendezést, tetszett, így felragasztottam mindent.
*Címfeliratnak legegyszerűbben kézzel írt szöveget készíthetsz. Kivágod a megfelelő méretű kis "táblát", ceruzával megírod a feliratot, majd tollal/ecsettel megvastagítod. Ha van nyomtatód, szövegszerkesztő programban megírod a címet a megfelelő méretben és kinyomtatod. Remek, ingyenesen letölthető betűtípusok közül válogathatsz az interneten, pl. a dafont.com oldalon.
Nyomtatás után körbevághatod táblácskának, vagy nagyjából a betűk mentén, kis keretet hagyva nekik. Ha nagyon bíbelődni van kedved, pontosan is kivághatod a betűket, ahogy én is tettem. Ilyenkor mindig a belső részek (pl. B betű pocakja) kivágásával kezdd, így nem szakad majd el a kivágott mintád.


A második oldalon fröcsköltem, és ismét maszkolva festettem, majd fekete zselés tollal, felosztottam az oldalt. A fekete csipkét használtam fotóalátétnek, meg mintának a felső részen. A fénykép sarkait lekerekítettem: az album sarkait használtam sablonnak. Kerekítés után smirglivel jól megdörzsöltem a kép széleit, ezáltal keretet adva neki. Itt is a gyakorló kartonból kivágott virágokat használtam, a nagyba egy virág alakú gombot tettem. A címkéket tollal körbefirkáltam, a bordóba beleírtam egy idézetet, majd ragasztottam.

Borka oldalpárja már a Karácsony-várás jegyében készült.
"Szeretnék idén a december minden napjáról egy-egy albumoldalt készíteni (Adventi napló). Ehhez pár oldalt előre elkészítek, hogy biztosan ne csússzak meg a készülődés alatt.

A festős technikákból a spriccelést és a hagyományos ecsetes festést alkalmaztam.
A bal oldalon igyekeztem egy erős felütéssel a Karácsonyi hangulatot

behozni az életembe, ezért rögtön fenyőfa formát festettem. Egy felesleges kartonból sematikus fenyő formákat vágtam. A negatív mintát használtam maszkként. A két formát eltolva egymás után spricceltem sötétbarna és fehér akril festékkel.
A kép még nem készülhetett el, majd aznap este kinyomtatom, így csak a helyét tudtam jelölni. Egy 6,5*9 cm-es lapot mankónak használva 0,5-ös hegyű rost filctollal pöttyöket és pici indákat rajzoltam kb 3 mm-re a majdani kép szélétől. Vékonyabb, 0,3-as hegyű fekete filctollal vonalakat húztam a fenyők mellé, ide kerül majd 2011. dec. 1. története.

A napokat ebben az albumban nagy számokkal fogom jelölni. Ezt és a túloldalon látható díszt egyszerű elkészíteni. Kivágtam 2 kört, az egyik átmérője 6-10 mm-rel nagyobb, és fehér színű lapból van vágva. A másik, ami felülre kerül, kraft színű. A kisebbik kört, 4 rétegben összehajtott és stiftes ragasztóval összeragasztott kartonra ragasztottam, azt is körbevágtam, hogy egy jóval magasabb korongot kapjak. Mindkét kör szélét tintapárnával körbekentem, az alsóra pöttyöket rajzoltam rostirónnal. Kétoldalassal egymáshoz és a fenyőfára ragasztottam őket.
Szabad kézzel, vastag filctollal egy próba papírra lerajzoltam az egyest, addig húztam a vonalakat, míg jó alakú számot kaptam. Ezt aztán sablonnak használva a bordó kartonból kivágtam, és a felső korongra ragasztottam. A másik oldalon a 2-es számot egyszerűen piros filctollal ráírtam a felső korongra, majd körberajzoltam fekete tűhegyű filctollal. Végül az oldalt a vékony, 0,3-as fekete filctollal körbe rajzoltam: egy hosszú vonal, pici karika, hosszú vonal, stb.

A jobb oldali festéshez széles, lapos ecsetet használtam, ami éppen csak nyirkos, sűrű akrilfestékbe mártva. Ügyelve, hogy csak a lap szélével párhuzamosan húzzam az ecsetet.
Eredetileg csak egy, fekete képalátétet szerettem volna tenni, de figyelmetlen voltam, és túlságosan bentre ragasztottam. (Nem lett volna szabad még ragasztani..., khm... ;) ) Ezért egy ugyanakkora, kraft papírból vágott alátétet is ráragasztottam, az oldal széle felé eltolva, erre jön majd a másodikai fénykép. A számos korong a másik oldalhoz hasonlóan készült.
A kis csillag fekete kartonból van vágva, belseje arany zselés tollal színezve, a gémkapocs, ami tartja, egyszerű írószer bolti színes kapocs.
A korai ragasztást megelőzően a komment címkének helyet készítettem a fekete karton hátuljára kétoldalas ragasztószalagból. Ezt részletesen leírtam a Top10 technikákba.
A fehér lap csak az érthetőség miatt került az oldalra, december 2-án lecserélem!"


Jó alkotást!
Borka és Jovi

Frissítés:





2011. november 13., vasárnap

Alkotós tanfolyam 1. hét: festési technikák

Sziasztok!
Remélem, előkészítettétek a felszerelést, megvannak a fényképek, olvasgattátok a Top10 technikák leírását :)

Az első héten festeni fogunk. Nem kell megijedni, nem akarunk Szinyei babérjaira törni, a világ legegyszerűbb módszereit fogjuk alkalmazni. Szükség lesz az akrilfestékre, ecsetre, szivacsra, fogkefére, próbapapírra (sima újságpapír is megteszi, vagy használd a kartoncsíkokat, amik a készletben vannak) és vizes tálkára.


Próbálgasd, melyik eszközzel milyen mintát lehet készíteni. Milyen, amikor hígabb, vagy, ha sűrűbb a festék? Milyen hatást érsz el, ha festőszerszámot erősen nyomod, vagy épphogy elhúzod a lap felett, illetve, ha sima felszínű vagy domborított kartont színezel? Megint más lesz az eredmény, ha sok vagy éppen kevés festéket használsz.




Ha már jól begyakoroltad a különböző festési technikákat, akkor jöhet a trükk. Maszkolni fogunk! Fogj egy apróbb tárgyat: lehet ez egy különleges formájú gomb, kézzel kivágott minta, vagy előregyártott "bolti" maszk. Az a fontos, hogy az alakja érdekes és jellegzetes legyen. Helyezd el a kívánt helyre a maszkot, rögzítsd úgy, hogy később eltávolítható legyen (nehezékkel, gyenge, pl. direkt szöszös ragasztószalaggal), majd fesd/fröcsköld/maszatold körbe.

Mire figyelj?
- Minél vizesebb a festék, annál jobban kunkorítja a papírt!
- Nagy felületeknél ne felejtsd rögzíteni a maszkot!
- Ha több színt használsz, várd meg, hogy az egyes színek megszáradjanak - ha csak nem direkt keverni, összefolyatni szeretnéd a színeket.

Ha begyakoroltad a festési technikákat, kezdheted az első oldalpár díszítését.

  • Tervezd meg, milyen kép(ek) kerülnek az oldalra. Az elrendezésben segítségedre lehet a lenti vázlat, valamint néhány szabály, amit - ha betartasz - harmonikus oldalt alkothatsz.
- Háromszög szabály: megfigyelések szerint a háromszög alakban elrendezett képi elemek jó esztétikai összhatást érnek el, a háromszög közepére vonják a tekintetet. Tehát, ha a fotód köré helyezel 3 díszítőt háromszög alakban, akkor a néző tekintete egyből a képre fókuszál.
-Harmadolás szabálya: ha az oldaladat 2-2 párhuzamos vonallal (vízszintesen és függőlegesen) képzeletben felosztod, majd a metszéspontok valamelyikét használod fókuszpontnak (oda helyezed a képedet), harmonikus összhatást érsz el. (forrás: Wikipédia)
- Színek: lehetőleg 2-3 színnél ne használj többet. Vedd alapul a fényképeden szereplő színeket: vagy ezekből válassz egy fő színt, majd egy ehhez harmonizáló (komplementer) és egy ettől elütő (kontraszt) színt. Ha albumot készítesz (már pedig most azt fogsz! ;) ), akkor keress olyan színt, amit majd végigviszel az összes oldaladon. Ha a fotóid nagyon színesek, elütnek egymástől, akkor két lehetőség van: vagy előhívatod őket fekete-fehérben, vagy pedig nagyon visszafogott színeket használsz: erre tökéletes választás lehet a Téli album készlet.
- Minták: itt is igaz a mondás: a kevesebb néha több. Ha többfajta mintát szeretnél használni, fontos, hogy színeiben harmonizáljanak egymással ÉS a képpel is.
  • Találd ki, milyen címet és milyen kommentárt fogsz az oldalra tenni. Az album lelke ez a két dolog! Ami most még egyértelmű, 5-10 év múlva már nekünk sem lesz az, nem beszélve arról, hogy gyerekeink, unokáink milyen örömmel fogják olvasni sorainkat. Ezért fontos, hogy leírjuk a kép történetét, vagy legalább azt, ki szerepel raja, mikor, hol készült a fotó.
  • Kiegészítők: ha a kartoncsíkon gyakoroltál, vághatsz ki belőle mintás díszítőelemeket, vagy használhatod a fotód alátéteként a darabjait. Ha van olyan emléktárgy, ami a fotóhoz kapcsolódik, építsd bele az oldalba, használd díszítőelemnek. Ha van türelmed várni, a tanfolyam során tanulunk majd díszítőelemeket készíteni, így akár most üresen is hagyhatod ezeknek a helyét.
  • Készítsd el az alapot: fesd/fröcsköld/maszatold be az oldalpár két lapját. Száradás után a lenti vázlat alapján, vagy saját terveid szerint rendezd el az elemeket. Ha elégedett vagy az eredménnyel, ragaszthatsz. Kétoldalas ragasztószalagot, folyékony hobbiragasztót, vagy stiftes ragasztót ajánlunk.

Végül az elrendezésterv, aminek alapján Borkával dolgoztunk. Szabadon alakíthatod, vagy dolgozhatsz más vázlattal is.

A heti feladat:
Ahogy írtam már, minden héten lesznek adott dolgok, amikből legalább kettőnek szerepelnie kell az oldalpáron. A másik kikötés, hogy a frissen tanult technikának is szerepelnie kell az oldalon. Tehát
legyen az oldaladon festés ÉS
az alábbiak közül két dolog: címke, fekete szín, és a BOLDOG vagy BOLDOGSÁG szó.


Ne felejtsétek: aki a héten elkészíti az oldalpárját, és az arról készült fotót elküldi a
yabochallenge@gmail.com

e-mail címre max. 700x700 pixeles méretben,
az részt vesz a heti nyeremény sorsoláson!
Beküldési határidő: 2011. november 20, éjfél.

Ha bármilyen kérdésetek van, ne habozzatok feltenni azt a bejegyzés alatti kommentár dobozban.

2011. november 8., kedd

Téli album készlet

A tegnap bemutatott, Jovi vezetésével november 13-án induló Alkotós tanfolyamhoz összeállítottunk egy készletet! A nemrégiben megjelent, kraft lapos album alaphoz pár szalagot, gombokat, a valentin készletből megismert pici címkéket, új meggypiros címkéket, és további szépségeket tartalmaz. A készlet ára is kedvező, valamint tartalmazza a postaköltséget is!

Yabo téli album készlet:
20x20 cm-es színes lapos kraft album készlet
3 db fűzöld címke
3 db meggypiros címke
3-3 db fekete és fehér minicímke
1-1 m bordó és fenyő zöld danúbia szalag
1 m fehér szatén szalag
30 cm fekete pamutcsipke
8 db gomb: 1-2 cm-es barna, bordó, drapp, zöld színekben
3 db antik fémvirág gomb
3 db csillag szegecs
5 db lapos fémszegecs
8*30 cm kiegészítő karton: 1 ív bordó, 5 ív kraft

Ára postaköltséggel együtt: 4500 Ft

2011. november 7., hétfő

Alkotós tanfolyam: miből készüljön az albumunk?


Az elkövetkező hetekben a kreatív albumkészítés alapjaival ismertetlek meg Benneteket.
Igyekeztem úgy összeállítani a "tananyagot", hogy az otthon fellelhető, hétköznapi tárgyak segítségével elkészíthessétek életetek első albumát.
Amire szükségetek lesz minden alkalommal:
- ceruza, vonalzó, sniccer, olló
- ragasztó (folyékony, vagy kétoldalas)
- vágóalátét (én pl. 2 évig egy 30x40 cm-es rétegelt lemezt használtam)
- akrilfestékek, vagy tintapárna
- ecset(ek), vizes tálka
- régi fogkefe, háztartási szivacs, fültisztító pálcika, kis darab smirgli, tűzőgép.

Az album elkészítéséhez összeállítottunk Nektek egy készletet is, melyet az alkotos.kft@gmail.com címen tudtok megrendelni. Ára 4500 Ft, mely tartalmazza a belföldi postaköltséget is.

Ha mégsem a fenti készletből szeretnétek dolgozni, akkor az alábbi hozzávalókra lesz szükségetek:
- albumalap (ajánlott a 20x20-as),
- 10 db vastagabb scrapbook papír, vagy fotókarton (min. 20x20 cm-es)
- 30 cm szalag 3 különböző színben
- 30 cm csipke
- 10 különböző színű és méretű gomb
- 10 különféle szegecs, vagy miltonkapocs
- 15 címke


6 héten át minden héten kaptok instrukciókat, vázlatot, ötleteket az oldalpár kivitelezéséhez.
Kérdéseiteket a bejegyzés alatti kommentár dobozban tehetitek föl, igyekszem majd minél hamarabb válaszolni rájuk.

És végül a játék és annak szabályai:
Ha a heti nyereményekre is pályázol, akkor mindig az adott hét végéig küldheted el az aktuális oldalpár fotóját maximum 700x700 pixel méretben a yabochallenge@gmail.com e-mail címre. A tárgy mezőbe írd be kérlek, hogy tanfolyam.
Nincs veszve semmi akkor sem, ha épp lecsúszol az aktuális heti nyereményről, hiszen a fődíjat a 6. hét végén azok között sorsoljuk ki, akik elküldték a kész album fotóit.
Szeretnéd megduplázni a nyerési esélyeidet? Használd az erre az alkalomra összeállított készletünket és a fődíj sorsolásán duplán kerül a neved a virtuális kalapba!

Remélem, ti is várjátok már az első heti feladatokat! Addig is, kedvcsinálónak, ötletgyűjtéshez olvassátok a Top 10 technika című cikket.

Jó alkotást!
Jovi


Frissítés:
A Kezdet c. cikk kiegészíti a Top10 technika leírását, egészen az alapokig nyúlik vissza. Albumkészítő tanfolyam cikkei: (itt vagy most:) AlapanyagokElőkészületekFestésFestés inspirációPecsételésPecsételés inspirációVirágokVirágok inspirációGombokGombok inspirációBorító és összefoglalásBorító inspiráció

Alkotós tanfolyam indul!

Újdonság! A Yabo első, bárki számára elvégezhető, ingyenes, online tanfolyama. Otthonról elvégezhető, nem igényel speciális eszközöket és sok időt. A legjobb alkalom, ha kacérkodsz az albumkészítéssel, de még nem mertél belevágni!
November 13-ától 6 héten át, hetente jelentkező oktató anyagaink alapján bárki elkészíthet egy scrapbook minialbumot.

Gyere és tarts velünk!
A tanfolyamhoz később is lehet csatlakozni, hiszen a leírások folyamatosan elérhetőek maradnak a blogon!
Jó alkotást!
Jovi


Frissítés: az alábbi cikkek jelentek már meg a tanfolyamról:

Alapanyagok: egyszerű eszközök és alapanyagok szükségesek, melyek nagy része otthon is megtalálható!

Előkészületek: keress fényképeket, írd össze az emlékeket!


2010. április 26., hétfő

Babás készletek

Április 18-án megszületett Anna lányom! A tiszteletére készítettem két babás alapkészletet lágy színekből.

Lánybaba készlet
Tartalma: 1-1 ív alapkarton ekrü, rózsa, puncs és orgona színekben; címkekészlet: napsárga, törtfehér, puncs és orgona színekben (20db), 1-1 méter rózsaszín (3mm) és fehér (6mm) szaténszalag.

Ára: 980 Ft


Fiúbaba készlet
Tartalma: 1-1 ív alapkarton ekrü, égszín, óceán és zöldalma színekben; azúr címkekészlet: hófehér, égszín, óceán és zafír színekben (20db), 1-1 méter világoskék (3mm) és fehér (6mm) szaténszalag.

Ára: 980 Ft