2013. február 14., csütörtök

Naptár karneváli hangulatban

Bár már javában benne vagyunk a februárban, még mindig készíthettek naptárt! Ha szeretnétek, legyártjuk hozzá a 2014-es lapokat is, és akkor bármikor tudtok egy évre előre naptárt készíteni! (Ha van rá igény, kérlek, jelezzétek kommentben vagy az alkotos.kft@gmail.com-on, köszi!!)

A most bemutatott naptárt Ibu készítette.


"Ezt a naptárt a páromnak készítettem ajándékba, abból az alkalomból, hogy most lesz 1 éve annak, hogy megkérte a kezemet. Tavaly ilyenkor kettesben elutaztunk a velencei karneválra, 2 napot töltöttünk ott, megnéztük Muránó és Buránó szigetét is. Egyszer csak az egyik kávézó teraszán üldögélve, Tibi előkapott egy piros szív alakú dobozt, ami egy gyönyörű eljegyzési gyűrűt rejtett, fél térdre ereszkedett és megkérdezte leszek-e a felesége. Persze, miután meg tudtam szólani igent mondtam! Ez volt életem legszebb pillanata.  :-)

Természetesen rengeteget fotóztunk és tavaly nyáron sokat elő is hívattunk, mert készítettünk belőle egy mini albumot. De még mindig maradtak képek és úgy gondoltam tökéletes ajándék lenne erre az alkalomra, ha ezekből készítenék valamit. A választásom a Yabo színes lapos naptárára esett, hiszen sok kép fér bele és ha kirakom az asztalára egész évben nézegetheti és felidézheti a csodálatos együtt töltött perceket Velencében."

 

Először is kiválasztottam 12 db fekvő képet, feldaraboltam a naptárhoz tartozó feliratokat és felragasztottam a megfelelő helyekre. A képeket próbáltam úgy párosítani, hogy a szín világukban, menjenek a naptár alap színeihez. Majd ezeket is felragasztottam.

  

A nagy képek miatt, kevés díszítést használtam. Mindegyik oldalon használtam a háttér színéhez harmonizáló scrapbook papír darabokat. Némelyiken pedig dekor szalagot is."
A keskeny csíkokat egy oldalra érdemes csoportosítani. Nem fontos, hogy "mindenhol legyen valami". A Kép alá egy csík, rá egy dekor szalag, esetleg pecsétek, vagy chipboard kiegészítők. A kép többi oldalán üres maradhat a háttér, mert ezzel is a képre tereljük a néző szemét!

 

 

"Többféle saját készítésű pecsételést alkalmaztam. Az egyiket úgy szoktam, hogy különböző méretű kupakok széleit vastagon bekenem fehér temperával és rá nyomom az oldalamra így fehér köröket kapok. A másik pecsét pedig parafa dugóból és dekorgumiból áll, amit sima fekete tintapárnába mártottam. Ehhez hasonló pecsétet bárki könnyedén gyárthat magának is!"
A házi bélyegző készítésről találtok egy cikket a tavalyelőtti Alkotós tanfolyam cikkei között.

 

"Minden oldalra raktam scrapfellow pillangó chipboardokat. Fekete filccel kihúztam a szélüket, majd temperával, olyan színűre festettem őket, mint a háttér színe.

 

Utolsó lépésként kiemeltem még a hónapok neveit festéssel, ill. felül szintén színben harmonizáló fa pálcikákkal.

 

 

Borító: A borítóra több kisebb kép került, szinte befedtem velük az elejét, csak középen hagytam helyet a 2013-as felíratnak. Hasonlóan díszítettem őket, mint a belső lapokat. Ide is kerültek kupakkal festett fehér körök ill. scrapfellow pillangók."

Ibu

 

 

 

 

 

 


Jó alkotást kívánunk!
Borka

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett ! Kedvencem, ahogy a hónapok neveit kiemelted a kis pálcikákkal ! És nagyon tetszenek a "házi" pecsételési módok is - biztosan ki fogom próbálni. Jó, hogy ilyen jó nagy képeket használtál - gyönyörűen érvényesül a karneváli forgatag. Nagyon tetszik !

    VálaszTörlés
  2. Teljesen csúcs lett! Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Királyságos!!!!!! Nagggggyon jó lett! Imádom a Yabo-naptárat, tavaly én is készítettem kettőt. Egyszerűen nem lehet elrontani, jó vele dolgozni!

    VálaszTörlés