2013. május 9., csütörtök

Gyors kreatív ajándék: virágalbum Édesanyának!

Mostanában elég gyakran csúszásban vagyok, ami a teendőket illeti. Sikerült az anyák napi ajándékot is az utolsó percig húzni. Gyors meglepetést kellett hát kitalálnom, és betűalbumom sem volt már itthon. Volt viszont virág! Bátran kijelenthetem, bármilyen alkalomra jó (születésnap, névnap, évforduló, ballagás, nászajándék, lánybúcsú vagy csak úgy). Tényleg könnyű összerakni, mutatós, és garantáltan örül neki aki kapja. Nem kell attól megijedni, hogy 6 lapos, hiszen annyit használunk, amennyire szükségünk van, én most négyet.
Katt a képekre a nagyobb felbontásért!


Előkaptam egy színvilágban ünnephez passzoló készletet, ez most az Echo Park Paper: Victoria gardens nevű készlete volt. Kivágtam a virágmintát (rátettem az albumot a scrappapírra, körberajzoltam, és a vonal mentén manikűr ollóval kivágtam), sorban az összeset. Nem csak anyukámnak, nagymamámnak is készítettem egyet, így duplán csináltam mindent. Az album alap széleket ezután gessoval lekentem. Vékonyan, így hamar száradt. Most rögtön rá is ragasztottam az alapra a kivágott papírt, mert azt vettem észre, festésnél nem deformálódik így annyira.
Másik megoldás lehet, hogy a stiftes ragasztóval bekened az albumlap felszínét, rásimítod a scrappapírra, majd sniccerrel vagy művészkéssel körbevágod.


Ragasztás után gesso-val összekentem az oldalakat is, a borítók külső felének kivételével. Szeretem ezt a technikát. Kicsit sejtelmes, vagány, de semmiképpen nem durva, így bármelyik papírhoz és alkalomra jó megoldás.

  

Az elejét megvariáltam egy picit, kivágtam egy kört a kétoldalas scrappapírból, és megfordítva került az alapra. A kétoldalas papírok, illetve a papír készletek egy-egy darabjai mindig jól illenek egymáshoz, ezért érdemes ezt kihasználni.


Kinyomtattam a képeket (fotópapír helyett dipára, mert az volt kéznél), méretre vágtam.
Az oldalakat egyformán díszítettem, mert gyors, egyszerű, és így, hogy nem sok oldalas az album, nem is unalmas. Száradás után a leeső színes fecnikkel díszítettem az alapot. Ráragasztottam a képet, és kevés ragasztóval összevissza tekert cérnát rögzítettem rájuk. Ez most nagyon divatos, én azért szeretem, mert tuti mindenkinél van otthon, és mutatós is. Scrapfellow pillangó chipbordjait használtam még dísznek, tintáztam őket, és a cérnákra, valamint a kép átellenes sarkára helyezve.

 

 

 

Kommentek helyett ezúttal kerestem egy ünnephez és az albumhoz egyaránt passzoló verset. Vastagabb papírra (dipára) nyomtattam 1,5-es sorközzel, 14-es betűtípussal, felvágtam csíkokra, és ez került a képek alá. A címet szintén nyomtattam, most egyszerűen csak az alkalom került rá: anyák napjára. Ahogy a bevezetőben írtam, bármilyen más jeles alkalomra készülhet: névnapra, születésnapra, nászajándékba stb.
A hátsó borítóra pedig ráírtam az átadás dátumát.
Végül a borítólapokon a karikának való lukba színes csőszegecset tettem.


Jó alkotást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése