2012. május 31., csütörtök

Ballagós album óvónéniknek

Végre - utolsó pillanatban - elkészültek az albumok. 
A Yabo színeslapos kraft albumot használtam, amihez levendula, élénk, kislányos és azúr címkék közül válogattam.

A borítóra (chipboardból) szürke kartonból vágtam szívet, amit akrilfestékkel festettem, majd fehér zselés tollal "körbevarrtam". A szív (=óvónéni) köré kerültek a "gyerekek", azaz a 7 ballagó jele. Az évek során felhalmozott bigyókákból válogattam, a kedvencem mégis a fagyi. 3 db, különböző színű gomb és egy darab betintázott grungeboard kellett hozzá.
A grungeboard egy kifejezetten scrapbook-os fejlesztés (Tim Holtz), a chipboardhoz hasonlóan van vastagsága, de puha, hajlékony és anyagában dombormintás. Könnyebb vele dolgozni, mint a chipboarddal, ollóval könnyedén vágható. Az ára ehhez mérten borsos, amerikai gyártmány.

A betűmatricákat szintén tintáztam, a képen látható módon. Akrilfestékbe mártott szivacs darabbal betunkoltam a betűket, majd száradás után fehér zselés tollal körberajzoltam mindegyiket. Tapasztalat a betűmatricákról: hiába ragasztós a hátoldaluk, rendszeresen lepotyognak, így érdemes kevés folyékony ragasztóval megerősítve rögzíteni őket.



Az albumban az alapkoncepció maradt, 1-1 oldalpár gyerekenként, fotó és szöveg-rajz a két oldalon. Minden oldalpárt és a hátsó borítót is fehér akrilfestékkel spricceltem, erre került bal oldalon a gyerek fotója, mellé egy kis címke, amire az egyik házi készítésű gomb került, tetején a gyerek jelével (amit ő maga rajzolt meg).


Az oldalpár másik felén a szülők, gyerekek által készített üdvözlet, búcsú szöveg kapott helyet, kevés díszítőelemmel kiegészítve. Visszatérő elemnek egy indamintás pecsétet használtam. Az oldalak szélét, csakúgy, mint a fényképekét tintával öregítettem.


Az első-hátsó borítón végigfutó textilszalagot kétoldalas ragasztóval rögzítettem. Hátul úgy, hogy az alsó, bordó címke felett fusson, erre ragasztottam a dátumos címkét. A borító rózsájáról még nem írtam: a téli tanfolyamon bemutatott szalagból készített rózsa nagy testvérét készítettem el, csíkokra tépett pamutvászon (régi ágyneműhuzat) tekergetésével-varrásával. Az ötlet nem tőlem származik, 2-3 éve Mónika készített nekem ilyeneket.



Adrienn is készített búcsúalbumokat, ő is az egyszerűségre törekedett. Yabo köralbumot használta, amit különböző színű, illetve mintájú papírokkal vont be. Erre kerültek a fényképek.


Klassz megoldást választott: az oldalpár egyik felén egy 3 éves kori fénykép, a másikon egy mostani.  

 



 Az album elejét saját gyártású chipboardok díszítik. Én még azt is el tudom képzelni, hogy a gyerekek jele is ilyenből készüljön.





Remélem, sikerült pár ötletet adni Pedagógusnapi, vagy ballagós ajándék készítéshez.
Szívesen látnánk a Ti alkotásaitokat is. Ha az inspirációk alapján kedvet kaptatok és készítetek albumot  óvónéninek, tanárnak, kérlek, hozzászólásban osszátok meg velünk.

Jó alkotást és szép hétvégét: 

Jovi

4 megjegyzés:

  1. Ügyesek vagytok! Hogy öregszenek a gyerekek!!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon klassz albumok és én csak csodálom azokat, akik ilyet tudnak készíteni. Nekem minta alapján sikerülne esetleg, de időből biztosan jó sok kellene.
    Ha 2-3 héttel ezelőtt láttam volna meg, akkor talán én is megpróbálkoztam volna, bár nálunk 21 ballagó van és a 4 év alatt 6 pedagógus. :-)

    Mindenesetre továbbra is olvasgatlak Titeket és csodálom a fantáziátokat.
    Köszönöm, hogy megosztottátok velem/velünk.

    Moti

    VálaszTörlés
  3. Moti! Örülünk, ha ötleteket tudunk adni! Ha az óvónőknek most nem is készítesz albumot, később más alkalomra bevállalhatsz egyet! ;)
    Az óvónős albumokat egyébként úgy is lehet, hogy ha van több kreatív anyuka (esetleg mindenki?), akkor kiosztjátok, és a végén a karikákkal összefűzitek. Sőt, ha előkészítitek a kis kártyákat és díszeket, a gyerekek maguk is elkészíthetik. Az lesz az igazán személyes ajándék! :)

    VálaszTörlés
  4. erdeklodnek, hogy lehet feltolteni a munkamat, hogy mas is otletet meritsen belole?

    koszonom

    VálaszTörlés