2013. augusztus 1., csütörtök

Csak Te és én - táblafestékes filofax album a férjemnek


Ahogy Borka írta, a scrap.hu táborban az egyik workshop a táblafesték használatáról szólt. Nekem rögtön beugrott, hogy milyen jól nézne ki, ha egy egész album lenne feketére festve és szombat este le is kentem egy filofax albumot
A következő hétvégén jutott csak arra időm, hogy újból foglalkozzak vele, és némi hezitálás után arra jutottam, hogy a férjemnek készítek egy albumot belőle, a kettesben töltött idő - jobbára percek - megörökítésére. 


Az album fekete-fehér maradt. Elég nehezemre esett más színt nem vinni bele, de megálltam. :)
A táblafestéktől a szürke lemez kartonból készült album kapott egy plusz tartást, merevséget, így teljesen jól lehetett használni.


Az elő- és hátlapon semmi mást nem használtam, csak zselés tollat és fehér pasztell ceruzát. ez utóbbival a cím alatti részre firkáltam, majd konyhai törlővel elmaszatoltam egy kicsit.


Az albumon nagyon halványan végigfut egy sk. pecséttel nyomdázott nyíl (chevron). Ez a minta, valamint a szintén pecsételt papírból kivágott nyilak és a Tim Holz sablonnal rajzolt keretek minden oldalpáron megjelennek. A fotókat is fekete-fehérben hívattam elő, egyforma méretben. Mindegyik kapott egy fehér alátétet, sarkukat lekerekítettem. Ezekkel az apróságokkal lehet egy albumot egységessé tenni - nekem ez nem mindig szokott sikerülni, most büszke vagyok magamra, hogy nem tértem el az eredeti koncepciómtól. :)


Minden oldalpárra igyekeztem a témához passzoló kis rajzot is tenni és természetesen odaírtam azt is, hogy mikor és hol készült az adott fénykép.  


Igyekeztem kihasználni a táblás-maszatos, talán kicsit grunge-os hatást, de mellette belevinni egy nagyon kicsi romantikus elemet is, hiszen ez egyfajta szerelmi vallomás is. :)


Az utolsó oldalpárra írtam azokat a gondolatokat, amik gyakorlatilag az album elkészülését kiváltották. Ezeket a sokszor nagyon is személyes mondatokat igenis érdemes leírni, hiszen ezek a scrapbook alappillérei, ezek nélkül a kommentárok nélkül "csak" fényképalbumot készítünk. És persze nagyon jó érzés elolvasni már pár év távlatából is az akkori önmagunk gondolatait. :) 


Azt gondolhatjátok, hogy a rajzok elkészítéséhez nagyon sok idő, esetleg nagy kézügyesség kell. El kell, hogy mondjam, egyik sem. A hátoldalon látható szív "összefirkálása" konkrétan 20 perc volt. A kézügyesség meg relatív. Én pl. Tina Rajzmeditáció felnőtteknek tanfolyamán voltam, ahol egy csomó klassz ötletet és rengeteg biztatást kaptam, szóval már merek rajzolni . :)


Táblafestésre fel! Jó alkotást:
Jovi





2 megjegyzés:

  1. Ó, de nagyon jó lett! Kíváncsi voltam, mi lesz a táborban festegetett fekete albumból. Nagyon tetszenek a rajzok is, meg a fotók párosítása, télen-nyáron, stb, annyira kifejezik, hogy "együtt az élet minden területén". Fekete-fehérsége ellenére tényleg nagyon romantikus :)

    VálaszTörlés
  2. Állam leesett ! szuper albumot készítettél :) milyen egyszerű technika és milyen nagyszerű alkotás .

    VálaszTörlés